A terrorista szervezet vezetője konvojával tartott egy, a szélsőséges iszlamista szervezet katonáival tervezett karablai találkozóra Anbar tartományban – közel a szír határhoz –, amikor az iraki légierő támadást mért rá – írja a Reuters.
Iraki források szerint a légicsapások arra a célpontra irányultak, ahová a szélsőséges csoportok a találkozásukat szervezték. A hírek arról szólnak, hogy nagyon sok vezetővel és milicistával végzett az iraki légierő, mert célzott támadást hajtott végre. Al-Bagdadit valószínű, hogy fegyveresei elszállították a területről, arról korábban nem voltak konkrét információk, hogy mi lett a szélsőséges nézeteket valló vezetővel.
Bagdadi konvojával az Iszlám Állam parancsnokainak találkozójára tartott Anbár tartományba. A hadsereg tájékoztatása szerint Bagdadi sorsa nem ismert. „Gépkocsival elszállították. Még mindig nem tudni semmit az egészségi állapotáról” – fogalmazott közleményében.
Röviddel a hadsereg bejelentése után azonban a Reuters hírügynökség kórházi forrásokra és helyi lakosokra hivatkozva jelentette, hogy Bagdadi nincs a halottak között. Így értesült a Sky News Arabia hírtelevízió is.
Bagdadi, eredeti nevén Ibrahim Avad al-Badri, két évvel ezelőtt kiáltotta ki magát az általa létrehozott „kalifátus”, az Iszlám Állam kalifájává. Egy pánarab hírtelevízió szeptember végén adott hírt arról, hogy az észak-iraki Moszulból Anbár tartomány székvárosába, Ramádiba tette át székhelyét, hogy személyesen irányítsa a kormányerők elleni hadműveletet. Megérkezése után több utasítást adott ki az Iszlám Állam vezető gárdáját érintő változásokról a harci szellem növelése és az iraki hadsereg és fegyveres csoportok elleni új hadjárat elindítása érdekében.
Az ISIS tavaly nyáron kezdett támadó hadműveleteket Irak északi részén. Jelenleg az ország területének mintegy harmadát – Anbár tartomány 80 százalékát – tartja ellenőrzése alatt, illetve nagy területeket ural Szíriában is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!