Tüzérséggel lőtte a szíriai kormányerőket Izrael

Azután, hogy a háború sújtotta országból indított rakéták csapódtak be a megszállása alatt lévő Golán-fennsíkon.

MTI
2015. 10. 13. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az izraeli katonaság megállapította, hogy a Golán-fennsíkon becsapódó rakéták célt tévesztettek, nem szándékos tűzről volt szó. Ugyanakkor a hadsereg a szíriai kormányerőket teszi felelőssé a történtekért, és nem tolerálja a támadásokat, legyenek azok szándékosak vagy sem – közölte az izraeli katonaság.

A zsidó állam eddig nem avatkozott bele a lassan öt éve folyó szíriai harcokba, bár feltételezések szerint több alkalommal légicsapást mért Damaszkusz szövetségesének, a Hezbollah síita libanoni szervezetnek szánt fegyverszállítmányokra, illetve a szervezet fegyvereseire Szíria területén.

Izrael 1967-ben – az úgynevezett hatnapos háborúban – foglalta el a Golán-fennsíkot Szíriától, 1981-ben pedig annektálta a területet, amelyet Damaszkusz továbbra is magának követel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.