Vasutassztrájk okozott fennakadásokat Brüsszelben

A munkabeszüntetés katasztrofális következményekkel járt a belföldi és a nemzetközi vonalon is.

MTI
2015. 10. 09. 18:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasutasok síneket foglaltak el az északi és a déli pályaudvar között, így a közlekedést teljesen le kellett állítani ezen a szakaszon.

A CGSP szocialista szakszervezet felhívására a belga fővárosban dolgozó vasutasok a tervezett létszámcsökkentés ellen tiltakoztak. Központi fekvése miatt Brüsszelben futnak össze a vasúti vonalak, így a munkabeszüntetés hatásai az ország más régióiban is érződtek.

Brüsszelben péntek délelőtt a vonatok 85 százaléka nem közlekedett, de fennakadások voltak Vallónia két legnagyobb városa, Liege és Charleroi között, valamint Flandriában is. Egész nap súlyos zavarok várhatóak a vasúti közlekedésben, ami a Franciaországot Belgiummal, Hollandiával és Németországgal összekötő nagy sebességű vonatokat, a Thalys-expresszeket, valamint a Londont és Brüsszelt összekötő Eurostar-vonatokat is érinti.

Filip Peers, a CGSP brüsszeli vasutas-szakszervezetének vezetője közölte: a csütörtök este elindított munkabeszüntetéssel az ellen tiltakoznak, hogy a kormány tervei alapján 2019-ig hat-hétezer vasutast bocsátanának el.

A péntek este befejeződő akció egy forgó sztrájk első hulláma volt, október közepén Belgium más térségeiben teszik le a munkát a jobboldali kormány tervei elleni tiltakozás jegyében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.