Egy héttel a bukaresti Colectiv klubbal történt tragédia után újra döbbenetes számok érkeztek a román fővárosból: tegnap, vagyis szombaton kilencen haltak meg a sérültek közül, ma reggel már ketten, így a halálos áldozatok száma 44-re emelkedett. Kilencen Bukarestben hunytak el, ketten pedig Hollandiában, miután betegszállító repülőgépekkel európai nagyvárosok szakintézményeibe kezdték szállítani a súlyos sérülteket (az elmúlt 24 órában elhunytak között van egy olasz és egy török állampolgár is).
Magyarországi és brit kórházakba szállítanak vasárnap a bukaresti tűzvész sérültjeiből – közölte a román védelmi minisztérium, amely repülőgépeket bocsátott rendelkezésre a szállításhoz. A minisztérium közlése szerint Magyarországra dél körül indul a repülőgép. A sérülteket a rohammentő szolgálat orvosai és a román hadsereg szakszemélyzete kíséri az úton. A Digi 24 hírtelevízió közlése szerint orvosi szempontok alapján döntik el, hogy hány sérültet szállítanak Magyarországra, illetve Nagy-Britanniába. A bukaresti katonai repülőtérről jelentkező tudósító az eredeti szállítási terv módosításáról számolt be, és a kora délutáni órákra valószínűsítette a Magyarországra induló katonai gép felszállásának időpontját.
Időközben az MTI úgy értesült, mégsem szállítanak hazánkba sérülteket. A távirati iroda úgy tudja, hogy a magyar felajánlás kevésbé súlyos sérültek kezelésére vonatkozott. Az ebbe a kategóriába eső sérültek állítólag nem kívántak élni a külföldi gyógykezelés lehetőségével, amely megnehezítette volna, hogy családjuk mellettük maradjon.
Szombat esti adat szerint még a diszkóbaleset százhat sérültje van kórházban, közülük negyvenheten vannak nagyon súlyos vagy kritikus állapotban. Közülük többeket Rotterdamban, Brüsszelben, Bécsben, Oslóban és Helsinkiben ápolnak már, és Magyarország is felajánlotta a segítséget: mai napon szállítanak Budapestre néhány súlyosan sérült áldozatot. Sorin Campeanu ideiglenes miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a román kormány minden külföldi kórházakba küldött sérült kezelésének költségét, valamint egy-egy hozzátartozójuk külföldi szállásköltségét és ellátását fedezi, függetlenül attól, hogy milyen hosszú időszakról van szó.