Az amerikai cég összesítése szerint a világ kormányai 2015 első hat hónapjában 41 214 olyan adatigénylést adtak be, amelyekben Facebook-felhasználók után kutakodtak. Ez 18 százalékkal magasabb, mint az előző év második felében benyújtott 35 051 kérelem.
A Facebook jelentéséből az is kiderül, hogy az idei év első felében 20 568 bejegyzést töröltek a közösségi hálóról törvénysértés miatt, ami mintegy kétszerese az előző fél évi adatnak.
Az adatigénylések nagy része, több mint 60 százaléka az Egyesült Államok hatóságaitól érkezett, de a francia, a német és a brit hatóságok is relatíve gyakran kértek információkat a közösségi oldaltól. A legtöbb adatigénylés bűnügyekhez kapcsolódik – közölte a cég.
A magyar hatóságok a Facebook által közölt összesítés szerint 185 esetben, összesen 224 felhasználó adatait kérték ki, a cég ezen igénylések 36 százalékában szolgáltatott információt.
A törvénysértés miatt a legtöbb posztot – 15 ezret – India vetette le a Facebookról, míg a második legtöbbet Törökország, amely 4,5 ezer bejegyzést töröltetett.
A Facebook közleményében leszögezte azt is, hogy egy kormányzat számára sem tart fenn „hátsó ajtót”, azaz nem biztosít közvetlen hozzáférést a felhasználók adataihoz, csak megalapozott adatigénylés esetén szolgáltat információt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!