A korrupció veszélyeire figyelmeztet Ferenc pápa

Mint mondta, „hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él”.

MTI
2015. 11. 06. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott reggeli mise homíliájában arról beszélt, hogy az egyháznak el kell kerülnie annak a csábítását, hogy „kettős életet” éljen. Mint mondta, azokra gondolt, akik az egyház szolgálata helyett az egyházat használják fel saját céljaikra. Papként „úgy mutatkozom, mintha másokat szolgálnék, miközben valójában másokat használok ki” – fogalmazott az egyházfő. „Szomorúnak” nevezte az „üzletelő” egyházat és a „karrierista, a pénzhez ragaszkodó” papokat, püspököket.

Megjegyezte: az okoz számára örömet, ha – mint fogalmazott – Amazóniában negyven éve misszionáriusként szolgáló pappal találkozik, vagy apácával, aki évtizedek óta fogyatékosokat ápol kórházakban.

„A közéletben mindig van korrupció, a politikai és az egyházi életben is” – mondta Ferenc pápa a Straatnieuws holland hajléktalan-utcaújság pénteki számában megjelent interjúban. Hangsúlyozta: „Hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él.”

Ferenc pápa először reagált azokra a napokban Olaszországban megjelent könyvekre, amelyek a pápai államból kilopott dokumentumokkal kevéssé átláthatóként mutatják be a Vatikán pénzügyi működését és a jelentős egyházi vagyon kezelését. A könyvek szerint egyes vatikáni bíborosok luxuséletet élnek.

A feltételezések szerint a több száz bizalmas dokumentumot Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátus, a vatikáni gazdasági ügyek prefektúrájának titkára adta át a sajtónak. Őrizetbe vételét a Vatikán november 2-án jelentette be. A vatikáni fogdában fogva tartott Vallejo Baldát az utóbbi napokban már többször meghallgatták a vatikáni ügyészek. Az ugyanezzel gyanúsított világi Francesco Immacolata Chaouqui szabadlábon védekezik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.