Úgy látszik azonban, hogy a terroristagyanús elemeket mégsem riasztotta el a rendőrségi megfigyelés. E héten a boszniai szerb köztársaság belügyminisztere, Dragan Lukac kijelentette: az IÁ már Boszniára is kivetette a csápjait.
A politikus szerint a korábbi bugojnói, szarajevói és zvorniki támadás a vahhabiták műve volt, a szervezők pedig kapcsolatban állnak az IÁ-val. „Ilyen emberek Bosznia-Hercegovinában is vannak. Információink szerint néhány száz boszniai Szíriában harcol, közülük 40-50-en visszatértek az országba” – mondta Lukac, aki hozzátette: biztos abban, hogy ebből még problémák lesznek. Sőt, a miniszter szerint elegendő információ áll rendelkezésre azokról, akik érintettek a terrorizmusban. Azonban a politikusok mégsem nevezik nevén a terrorizmust, de azokat sem, akik készek arra, hogy ilyen támadásokat hajtsanak végre – mondta.
Lukac további részleteket is elárult: bizonyos boszniai területeken a saját törvényeik szerint élnek az emberek, a rendőrség ide be sem teszi a lábát. Hozzátette: a legutóbbi boszniai terrortámadás óta a rendőrség ellenőrző pontot állított fel Gornja Maoca-nál (ez a boszniai vahhabiták központja), ahol már a be- és kilépést is ellenőrzik a faluból. Azonban ez nem jelenti azt, hogy mindent ellenőrizni tudnak, ami a faluban történik. Így ma Maoca, Osve és Dubnica a vahhabita mozgalom bázisa, a tagjai pedig továbbra is a saját törvénykezésük szerint élnek.
A boszniai dzsihadisták azonban nem korlátozzák az országukra a tevékenységüket. A héten a Daily Star figyelt fel arra, hogy bár Boszniában törvény tiltja a pénzmosást és a terrorizmus finanszírozását, Nyugat-Európából a balkáni országon keresztül támogatják a közel-keleti terroristákat.
Egy férfi ugyanis a Kik Messengeren felfedte nekik: az Egyesült Királyságban az imahelyeken gyűjtik össze a pénzt, melyet a MoneyGram nemzetközi pénzküldési szolgáltatással küldenek Boszniába, mivel ez a tranzakció legbiztonságosabb útja. Sőt, már a pénzküldési hálózat felfedése előtt kiderült, hogy az európai számlákról érkező pénzeket nem csupán továbbküldik, hanem a merénylők kiképzésére fordítják, hogy azután ezek terrorcselekményeket hajtsanak végre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!