A magyar határzár is befolyásolhatja, hogy ki nyer ma Horvátországban

Valamivel kevesebb mint 3,8 millió szavazót várnak a parlamenti voksolásra.

MTI
2015. 11. 08. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előrejelzések szerint teljesen kiegyenlített a két nagy párt küzdelme, a kormányzó szociáldemokraták (SDP) és az ellenzéki, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) támogatottsága, valószínűleg a kisebb pártokkal kötendő koalíciós megállapodásokon múlik majd, hogy közülük melyik kerül hatalomra.

A kormányzó pártok erejét megtépázta a migránsügy: a szeptemberi magyar határzár után a magyar és a szerb kabinettel is komoly pengeváltása volt Zoran Milanovic miniszterelnöknek, ez alapjaiban befolyásolhatja a választás végkimenetelét. Ami a szocdemeknek a bevándorlás, az a másik oldalon a HDZ-nek a Sanader–Mol–INA-botrány. A korrupciós ügy megrázta az ellenzéki pártot.

A szavazóhelyek 19 óráig lesznek nyitva. A nap folyamán folyamatosan beszámol a részvételi arányról honlapján a horvát választási iroda (DIP). Az exit pollt az urnák zárása, este hét óra után hozzák nyilvánosságra.

A horvát állampolgárok odahaza és külföldön is szavazhatnak. A 151 szábori képviselő közül 140-et az ország 10 választókerületében választanak meg, minden választókerületben 14-et a politikai pártok listáiról. Horvátország történelmében először lesz preferenciális listás szavazás, amelyen a választók a politikai pártok mellett, ugyanazon a listán egy jelölt nevét is bekarikázhatják, és ezzel preferencia szerint rangsorolhatják.

A parlamentbe jutási küszöb 5 százalék. A nemzeti kisebbségek összesen 8 képviselőt juttathatnak a parlamentbe – a magyarok és az olaszok egy-egy kisebbségi képviselőt választhatnak, a horvátországi szerbek hármat, illetve a három fennmaradó képviselői helyért a többi kisebbség verseng. További három képviselőt a horvát diaszpóra választ meg, itt csak azok voksolhatnak, akiknek nincs bejelentett lakcímük Horvátországban.

A horvát alkotmány értelmében a parlamentnek legkevesebb 100 és legfeljebb 160 képviselője lehet. A mandátum négy évre szól.

A 2300 jelöltre és 166 listára Horvátországban 6574 helyen adhatják le voksaikat az állampolgárok, külföldön 36 ezren voksolhatnak 114 szavazóhelyiségben. Horvátországon kívül 48 országban lehet az urnákhoz járulni. A választásokat 13 ezer megfigyelő követi.

Részeredményeket már 22 órától nyilvánosságra hoz az országos választási iroda.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.