A párizsi merényletek „agya” végig játszott üldözőivel

Abdelhamid Abaaoud ingázott Szíria és Belgium között, és ezzel kérkedett is.

Gabay Balázs
2015. 11. 18. 12:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„egész életemben azt láttam, hogy a muszlimok vére folyik. Imádkoztam Allahhoz, hogy törje meg azokat, akik szemben állnak vele, törölje el őket a föld színéről.”

A férfi felbukkant korábban egy videón is, amelyen hullákat szállítanak egy tömegsírhoz Szíriában. Ezt megelőzően egyébként elterjedt róla, hogy életét vesztette harc közben. Időközben felvette az Abu Omar al-Baljiki, vagyis Abu Omar „A belga” nevet.

Egy volt hírszerző állítása szerint 2014 végén Athénban mobilról felhívta egyik molenbeeki ismerősét Belgiumban, ez alapján sikerült rátalálni, de röviddel ezután újra szem elől vesztették. Nem sokkal később viszont már Belgiumban bukkant fel, de itt sem tudtak nyomára akadni. Ez annak fényében meglepő, hogy ekkor már biztosan szerepelt az európai titkosszolgálatok top bűnözőket összesítő listáján. Repülővel így valószínűleg nem utazhatott, más közlekedési módot kellett választania, még az sem zárható ki, hogy a migránstömegbe vegyülve mozgott. Ez egy másik párizsi merénylő esetében is felmerült korábban.

Minden bizonnyal kulcsfigurája lehet annak a belga terrorsejtnek, melyet a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni akciót követően próbált meg felszámolni a brüsszeli rendőrség. Az idén januárban Belgium több pontján, így Molenbeekben is végrehajtott terrorellenes akciók egyike az ő előkerítését célozta.

A terrorista a Dabiq dzsihadista magazinnak adott interjúban azzal büszkélkedett, hogy anélkül tud csapást mérni Nyugat-Európára, hogy a belga titkosszolgálat el tudná kapni. Arról is beszélt, hogy a szolgálatok figyelik őt, sőt egy alkalommal egy rendőr is feltartóztatta. Egy fotó miatt történt az eset, melyen az Iszlám Állam zászlójával fényképezkedett. Miután azonban a rendőr nem ismerte fel, elengedte.

Abaaoud az interjúban még kérkedett is azzal, milyen simán meg tudott lógni az őt üldözők elől: „a nevemet és a fotómat is közzétették a hírekben, mégis hazámban tudtam maradni, merényletterveket tudtam készíteni, és biztonságban el tudtam hagyni Belgiumot, ha a helyzet úgy hozta.”

Családja idővel teljesen Abaaoud ellen fordult. Abaaoud 13 éves öccsét, Younest is magával vitte Szíriába, a fiút egy ideig a világ legfiatalabb dzsihadistájaként tartották számon. Apja a legifjabb családtag „elvesztését” követően azt nyilatkozta egy belga lapnak, hogy nem bírja tovább, gyógyszereznie kell magát, annyira kikészült a történtek miatt. „Szétrobbantotta, megbecstelenítette a családunkat, soha többé nem akarom látni” – mondta Omar Abaaoud. Nővére, Yasmina abban reménykedett, hogy bátyja már nincs az élők sorában. Omar Abaaoud egy közeli barát bevallása szerint árulja brüsszeli boltját és Marokkóba költözött.

Abdelhamid Abaaoud biztonsági szakértők szerint az Iszlám Állam egyik líbiai szárnyát, a Katibat al-Battar al Libit vezette. Családja eredetileg Marokkó északi részéből származik, ahol a líbiaihoz hasonló dialektust beszélik. Molenbeek arabok lakta része mintegy 70 százalékban Marokkóból érkezett, Abaaoudnak így nem lehetett nehéz dolga, hogy a kulturálisan vele azonos ismerősökből hívjon radikalizálódott fiatalokat az Iszlám Állam soraiba.

Abaaoudot távollétében 20 év börtönre ítélték abban a perben, melyet a Sharia4Belgium ellen indított egy antwerpeni bíróság. A vád szerint embereket toborzott az Iszlám Államnak, legfőbb belga összekötője pedig a szervezet szóvivője, Fuad Belkasszem volt. A csoport 46 tagja ellen tavaly szeptemberben emeltek vádat Belkasszemet 12 év börtönre ítélte a bíróság.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.