A törökök nagyon rajta vannak a megbékélésen

A miniszterelnök szerint nem irányul senki ellen, hogy saját légterükben lelőttek egy azonosítatlan gépet.

MTI
2015. 11. 27. 13:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahmet Davutoglu a The Times brit napilap pénteki számának véleményrovatában megjelent cikkében hangsúlyozta: nem irányult és továbbra sem irányul egyetlen adott ország ellen az a tény, hogy Törökország saját légterében lelőtt egy azonosítatlan repülőgépet. A török fél az érvényes szabályok alapján járt el felségterülete integritásának védelmében.

A török felségterület védelmét szolgáló intézkedések változatlanul érvényben vannak, de Ankara kész együttműködni szövetségeseivel és Oroszországgal is a feszültség mérséklése végett – írta a kormányfő.

Davutoglu szerint ugyanakkor nem szabad hagyni, hogy a figyelem elterelődjék arról az ügyről, amely egyesíti a nemzetközi közösséget, mert ennek egyetlen nyertese az Iszlám Állam és a szíriai rezsim lenne. A terrorszervezet és a szíriai rezsim „szimbiózisszerű kapcsolata” tartja ugyanis mindkettőt életben – fogalmazott a török miniszterelnök. Ahmet Davutoglu szerint a halált bálványozó, az életet elvető Iszlám Államnak semmi köze a valláshoz, és a muszlim világnak többet kell tennie és többet is fog tenni ennek bemutatására.

A párizsi, az ankarai, a bejrúti merényletek, valamint az orosz utasszállító repülőgép elleni terrortámadás kitervelőinek célja a menekültek iránti együttérző hozzáállás, valamint a Nyugaton honos vallások közötti harmónia meggyengítése.

Ha a politikai közbeszédet menekültellenes, muszlimellenes és antiszemita hangok uralják el, az aláássa Európa képességét az összes vallás és kultúra iránti tolerancia ápolására. Törökország azokhoz tartozik, akik az Európáról alkotott humánus elképzelést védelmezik; ezt az elkötelezettségét tükrözi felvételi kérelme az Európai Unióba, és azok a megoldások is, amelyeket a menekültválságra alkalmaz – írta.

A török miniszterelnök szerint az Iszlám Állam elleni közös fellépés, amelyben szerepet kap az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország, elhozhatja és el is hozza majd a fordulatot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.