Alkotmányellenesen intézkedhettek Sanader ügyében

A volt kormányfő már közel négy éve van börtönben.

MTI
2015. 11. 24. 23:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sanader védőügyvédei a beadványukban arra mutattak rá, hogy a volt kormányfőnek joga van szabadlábon védekezni, amit azzal magyaráztak, hogy letelt a törvényben meghatározott legfeljebb három és fél éves határidő, ameddig a vizsgálati fogság Horvátországban tarthat. A volt kormányfő pedig már közel négy éve van börtönben, mert Sanadert korábban a bíróság jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Hypo Bank- és az Mol–INA-ügy egyesített perében.

A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárási hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. A horvát alkotmánybíróság pedig idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet.

Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, s közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.

A Zágráb megyei bíróság akkor azzal indokolta döntését, hogy számításai szerint nem telt le a vizsgálati fogság maximális határideje, és az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik korábbi ítéletére hivatkozott. A vádlott különböző bűncselekmények miatt van őrizetben, s ezeket a fogva tartásban töltött időszakokat nem lehet összeadni – közölték. Jelenleg két másik korrupciós ügyben is folyik eljárás Sanader ellen, azokban viszont még nem született jogerős ítélet.

Sanader ügyvédei az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért. „Annak ellenére, hogy különböző ügyekben folyik eljárás a vádlott ellen, már letöltötte azt az időt, ameddig a vizsgálati fogság tarthat” – mondták, hozzátéve, hogy ügyfelüket korlátozták szabadságában és megsértették alapvető emberi jogait. Ezt a fellebbezésnek hagyta most jóvá az alkotmánybíróság.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.