Amerikai, kínai és orosz áldozata is van a bamakói túszdrámának

A Fehér Ház segítséget ajánlott fel a terrortámadás elkövetői elleni nyomozáshoz.

MTI
2015. 11. 21. 8:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pekingi tisztségviselők szombaton közölték, hogy a bamakói Radisson Blu szálloda ellen intézett támadásban meghalt a kínai állami vasútépítési társaság (China Railway Construction Corp.) három magas rangú vezetője: a vállalat nemzetközi csoportjának vezérigazgatója és helyettese, valamint a csoport nyugat-afrikai részlegének igazgatója. A kínai külügyminisztérium azt is megerősítette, hogy négy másik kínai üzletembert sikerült kimenteni az iszlamista fegyveresek által lerohant hotelből.

Hszi Csin-ping kínai elnök szombaton elítélte a „kegyetlen és barbár” támadást, amelynek során a merénylők 170 túszt ejtettek, felszólította az illetékes kínai szerveket, hogy javítsák a Kína határain túl végzett biztonsági munkájukat, és azt ígérte, hogy

„Kína fokozni fogja együttműködését a nemzetközi közösséggel, hogy határozott választ adhasson az erőszakos terrorista akciókra, amelyek ártatlan életeket pusztítanak el”.

A bamakói szálloda elleni támadásban több orosz állampolgár is életét vesztette – jelentette be szombaton Moszkvában Maria Zaharova külügyminisztériumi szóvivő. „Ma reggel megerősítést nyert, hogy a halottak között orosz állampolgárok is vannak” – közölte Zaharova a RIA Novosztyi hírügynökséggel, hozzátéve, hogy a külügyminisztérium közleményt tesz közzé, „amint megbízható információkat kap” az orosz áldozatok számáról és kilétéről.

Az áldozatok között van korábbi közlések szerint egy amerikai, két mali, egy francia és egy belga állampolgár is. A terrortámadás súlyos pofont jelent az egykori gyarmattartó Franciaország számára, amely 3500 katonát állomásoztat Mali északi részén, hogy helyreállítsa az ország stabilitását a tuareg kisebbség 2012-es fegyveres lázadását követően, amelyet a maguk javára fordítottak az al-Kaida terrorszervezethez köthető dzsihadista fegyveresek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.