Amerikai újságírót ítéltek börtönre Iránban

Jason Rezaiant, a The Washington Post tudósítóját kémkedéssel vádolták. Nem tudni, meddig lesz börtönben.

MTI
2015. 11. 22. 18:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírügynökség egy bírósági szóvivőt idézett, aki hangsúlyozta, hogy az ítélettel kapcsolatban részleteket nem említhet. Korábbi hírek szerint az ítélet már október elején megszületett, annak tartalmát azonban akkor sem ismertették, utalva arra, hogy a tudósítónak a fellebbezéshez 20 nap áll rendelkezésre. Az amerikai külügyminisztérium korábban többször sürgette, hogy Teherán ejtse el az újságíróval szembeni vádakat.

A 39 éves kaliforniai születésű, de kettős állampolgár Rezaiant 2014. július 22-én vették őrizetbe a szintén újságíró feleségével és egy fotóssal együtt. Több hónapi fogva tartás után az iráni hatóságok csak áprilisban közölték, hogy kémkedéssel és rendszerellenes propagandatevékenységgel vádolják őket. Az asszonyt, Yeganeh Salehit és a fotóst óvadék fejében szabadlábra helyezték, de Rezaiant nem. A tudósítót négy ízben hallgatta meg a bíró, utoljára augusztus 10-én.

Az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötött júliusi megállapodás nyomán felerősödtek az azzal kapcsolatos remények, hogy Rezaiant el fogják engedni. A The Washington Post, Rezaian ügyvédje és családja, valamint az ENSZ emberi jogi szakértői egyaránt cáfolták a tudósító ellen felhozott vádakat.

Ali Laridzsáni, az iráni parlament elnöke szeptemberben célzást tett arra, hogy a tudósítót szabadon engedhetik az Egyesült Államokban fogva tartott irániakért cserébe, ám az iszlám köztársaság kormányának részéről kizárták ezt a lehetőséget.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.