Jordániában több száz amerikai kiképzőtiszt dolgozik az ország védelmének erősítését célzó katonai program keretében.
A súlyos incidens a főváros keleti részén lévő létesítményben történt, ahol iraki és palesztin biztonságiakat képeznek ki.
A sebesültek egyike a kormányszóvivő szerint kritikus állapotban van.
Az elkövető indítéka egyelőre nem ismert. Momani a férfit „támadónak” nevezte, aki „bűncselekményt” követett el, de nem közölt adatokat arról, hogy a hatóságok az incidenst terrortámadásnak minősítik-e, azonban úgy nyilatkozott, vizsgálják a bűncselekmény hátterében lévő okokat.
A jordániai hadsereg egy névtelenséget kérő forrása szerint az elkövető a rendőrség századosa volt, aki kiképzőként dolgozott az intézményben. A családos férfi személyazonosságát a hatóságok nem közölték.
Tavaly a Nyugat-barát közel-keleti királyság a szélsőségesek – köztük az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet – elleni küzdelem egyik élharcosává lépett elő. Az IÁ a Jordániával határos Szíria és Irak nagy kiterjedésű területeit ellenőrzi, ami miatt mindig is félő volt, hogy a dzsihadisták megtorló támadásokat hajthatnak végre a királyság területén.
Az Egyesült Államok jordániai nagykövetsége szerint a helyi hatóságok „teljes támogatásukat ajánlották fel” az incidens kivizsgálásához.
Afganisztánban már korábban is támadtak meg amerikai csapatokat a helyi rendőrség vagy hadsereg egységei, de a Közel-Keleten az ilyen támadások ritkának számítanak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!