Ausztriától Macedóniáig mindenhol határzár lesz

A szerb–magyar, illetve a szerb–horvát határon történt összetűzésekhez hasonló vagy annál erőszakosabb incidenseket előznék meg.

MNO
2015. 11. 19. 8:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meg nem nevezett informátorok azt mondták az újságnak: a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős szerbiai testület keddi ülésén elfogadtak egy tervet, amely szerint minden belügyi szervet be kell majd vetni a határok lezárása érdekében. A Danasnak nyilatkozók szerint ez elkerülhetetlen, és a jelenlegi helyzetben igen összetett feladat lesz.

A lap információi szerint az Európai Unió a következő egy hétben dönthet a határok lezárásáról, ez azonban csak akkor lesz megvalósítható, ha Törökország is hajlandó az együttműködésre.

„Amennyiben Törökország nem akar együttműködni, a nyomás Görögországra hárul, és teljesen bizonyos, hogy Görögország nem fogja azt bírni. Ebben az esetben drasztikusabb lépéseket kell életbe léptetni a határokon, mert a migránsokat vissza kell onnan szorítani, az pedig teljesen biztos, hogy csak erőszak alkalmazásával lesz lehetséges” – figyelmeztettek a Danasnak nyilatkozó diplomáciai források, és felhívták a figyelmet arra, hogy egy ilyen forgatókönyv esetében a szerb–magyar, illetve a szerb–horvát határon történt összetűzésekhez hasonló vagy annál erőszakosabb incidensekre lehet számítani.

A lap azt írta, hogy a határzárakról szóló döntés gyorsan megszületik majd, ezt pedig az alapozhatta meg, hogy Angela Merkel német kancellár a párizsi merényletek után már nem tudja védeni a nyitott határokra vonatkozó elképzelést. Az uniós külügyminiszterek pénteki találkozója ebből a szempontból kulcsfontosságú lesz – írta a belgrádi lap.

A szerb kormány többször is kiállt amellett, hogy Szerbia nem épít kerítést a határain, és nem zárja le a határokat a migránsok előtt. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a legutóbb kedden ismételte meg álláspontját, ugyanakkor Nebojsa Stefanovic belügyminiszter úgy fogalmazott: Szerbia több forgatókönyvvel is készül arra az esetre, ha a térség országai, valamint Ausztria vagy Németország lezárná a határát, részleteket azonban nem közölt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.