Az egész világon közvetítették a két vezető kézfogását

Hatvanhat év óta először találkozott Kína és Tajvan vezetője.

MTI
2015. 11. 07. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mai napot számon fogják tartani a történelemben – jegyezte meg Hszi Csin-ping kínai elnök az üdvözlés során. Hozzáfűzte: semmilyen erő nem választhatja el a Tajvani-szoros két partját, amely „egy családot” alkot. Egyúttal úgy vélte, a felek útkereszteződéshez értek, amelyben meg kell választani jövőbeni kapcsolatuk irányát.

Ma Jing-csiu tajvani elnök a találkozón ötpontos javaslatot terjesztett elő a viszony békés fejlesztésére. Ebben az „egy Kína” elvének kölcsönös elfogadását magába foglaló, 1992-ben született konszenzus megszilárdítását, az ellenséges érzelmek visszafogását és a viták békés kezelését szorgalmazta. Szót emelt továbbá a Tajvani-szoros két partja közötti kommunikáció és a mindkét fél számára hasznos együttműködés mellett, kezdeményezte egyfajta forródrót létrehozását vészhelyzetek esetére, és a kínai emberek jólétét fokozó lépések szükségességét hangsúlyozta.

Ma Jing-csiu az alkalmat megragadva felvetette, hogy a tajvani közvélemény aggodalommal tekint a kínai szárazföldi oldalról fennálló katonai fenyegetésre. Hszi Csin-ping válaszában állítólag igyekezett megnyugtatni partnerét arról, hogy e fegyverek a komplex nemzetvédelem részét képezik és nem irányulnak a tajvaniak ellen. A forródróttal kapcsolatos ötletet pedig elfogadhatónak tartotta.

Ma Jing-csiu a tárgyaláson nagyobb nemzetközi teret kért Pekingtől és szóvá tette azokat a beavatkozási kísérleteket is, amelyek esetenként a tajvani nem kormányzati szervezeteket érik. Sajtótájékoztatóján egyebek mellett kijelentette: „együtt kell működnünk a kínai nemzet megfiatalítása és a jövő nemzedékeinek érdekében, közös intézményeket kell létrehozni (a Tajvani-szoros mindkét oldalán)”. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt hét évben a két fél 23 megállapodást szentesített, több mint 40 ezer cserediák kereste fel a másik oldalt, évente pedig 8 milliót meghaladó szárazföldi turista látogatott Tajvan szigetére. A kétoldalú éves kereskedelmi forgalom értéke meghaladta a 170 milliárd dollárt.

A pekingi kormány Tajvan ügyeivel foglalkozó hivatalának vezetője az egyórás megbeszélést követő sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy a Tajvan függetlenségét szorgalmazó erők jelentik a legnagyobb veszélyt a térség a kínai szárazföldet és Tajvant elválasztó szoros békéjére. A Kuomintang párti köztársasági kormány a kínai polgárháború végén, a Kínai Népköztársaság 1949. októberi pekingi kikiáltása után menekült Tajvanra, amely azóta a Kínai Köztársaságként, vagyis de facto független államként működik. Peking Kína részének tekinti és a mindenkori pekingi vezetésnek kinyilvánított célja az ország újraegyesítése.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.