Ban Ki Mun: A menekültek belépését nem korlátozhatják

Az ENSZ-főtitkár elítélte, hogy balkáni államok újabban blokkolják a területükre való belépést.

MTI
2015. 11. 25. 10:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új intézkedések hatására több mint ezer migráns rekedt csak a Görögország és Macedónia közötti fő határátkelőhelyen – emlékeztetett jelentésében a Reuters hírügynökség. „A menedékkérők feltételezett állampolgárság szerinti szűrése sérti minden ember jogát arra, hogy állampolgárságától függetlenül menedékért folyamodjon, és hogy kérelmi ügyében külön meghallgassák” – olvasható a Ban Ki Mun sajtóirodája által kedd este kiadott közleményben. Ban felszólította az ENSZ tagországait, hogy „részvéttel, együttérzéssel és felelősségvállalással bánjanak a menedékkérőkkel, és hogy utóbbiak kérelmének elbírálása legyen összhangban a nemzetközi menekültügyi és emberi jogi egyezményekkel”.

A főtitkár felszólította az európai kormányokat, hogy „sokszorozzák meg befogadóképességüket, és gyorsítsák fel a menekültek országok közötti elosztására vonatkozó programok végrehajtását”. „A menekültek kollektív visszautasítását szigorúan tiltja a nemzetközi jog” – szögezte le a főtitkár.

A görög–macedón határon több ezren torlódtak fel azt követően, hogy Szkopje múlt csütörtökön bejelentette: csak azokat a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedi be az országba, akik már rendelkeznek korábban, Görögországban kiállított regisztrációs papírokkal.

Szerbia is csak azokat engedi be, akik háború sújtotta övezetből érkeznek, és rendelkeznek korábban kiállított regisztrációs papírokkal, így a szerb–macedón határ melletti Presevóban jelentősen csökkent a migránsok száma. Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője az RTS tévé egyik híradójában törvényellenesnek nevezte, hogy a hatóságok származási ország szerint osztályozzák a migránsokat, és nem engedik be azokat, akik gazdasági bevándorlóknak számítanak. Mint mondta: egy egész népet nem lehet gazdasági migránsnak minősíteni, és ezzel az emberi jogok, valamint a menedékjogról szóló törvény megsértését kockáztatja Szerbia.

Tűvel és cérnával varrta be a száját több iráni, kurd és pakisztáni férfi hétfőn a görög–macedón határon tiltakozásul amiatt, hogy a macedón hatóságok gazdasági bevándorlóknak minősítették őket, és nem engedték be az országba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.