Az állig felfegyverkezett járőrök látványa leginkább a központhoz közeli kerületben megszokott, ahol nemcsak lakóházból van sok, de rengetegen dolgoznak, szórakoznak ebben a városrészben. Itt sűrűbbek voltak a lezárások, több rendőrségi akcióra került sor a napokban.
A lakosság másik része pedig úgy gondolja, hogy ezek csak biztonsági lépések, talán túl is vannak szervezve, és nem hajlandóak félni, mert nem akarják ezzel is „kiszolgálni” a terroristákat. Mindenesetre itt, az EU székhelyén az emberek jobban hozzá vannak szokva a magasabb készültségi fokhoz, a gépfegyveresek látványához, mint például én magyarként, aki csak pár hónapra látogatott ki Brüsszelbe
– vélte „informátorunk”.
Szilviát meglepetésként érték az elmúlt napok történései, nem volt felkészülve ekkora felfordulásra. A szintén az Etterbeekben, a Merode-tól egy megállóra délre található Thieffry közelében lakó magyar hölgy portálunknak elmondta, a közlekedési káosz átalakította hétvégi terveit, ugyanis nemcsak a metrót állították le, de a prémétrónak nevezett, föld alatt is haladó villamosokat és más járatokat is. Amikor napi programjuk végén hazaindultak párjával, már csak néhány vonalon jártak buszok a környéken, így sokat kellett gyalogolniuk.
Szombaton és vasárnap szinte a csapból is az folyt, hogy a városháza, illetve a helyi nevezetességnek számító pisilő fiú szobra (Manneken Pis) környéki utcákat ellepték a gépfegyveres terrorelhárítók, katonák, rendőrök és páncélozott autók. Szilvia ugyanakkor azt mondta, néhány metrómegállóval arrébb, például a Schuman térnél, az Európai Tanács és a Berlaymont (Európai Bizottság) épületénél összesen két rendőrt láttak.
Lakóhelyükön, Etterbeekben és Brüsszel északibb kerületében, Schaerbeekben – ahol vasárnap letartóztattak egy embert a párizsi támadások kapcsán – még ennyit sem: rendőröknek és katonáknak nyoma sem volt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!