A észt kormány ugyanakkor úgy döntött, hogy új nemzeti légitársaságot hoz létre az Estonian Air fontosabb járatainak kiszolgálására.
„Az Estonian Air november 8-án beszünteti működését” – áll a légitársaság honlapján. A légitársaság járataira jeggyel rendelkező utasok más légitársaságok szolgáltatásait vehetik igénybe vagy decemberben kérhetik a jegyárak visszatérítését.
Az Európai Bizottság döntését indokolva Margrethe Vestager versenypolitikai biztos közölte, hogy az észt nemzeti légitársaság több ízben is részesült állami támogatásban az elmúlt öt év során. A biztos szerint nem helyes az adófizetők pénzét az Estonian Air mesterséges életben tartására költeni, miután a cégnek nem volt olyan hiteles átszervezési terve, amely az állandó állami támogatás nélkül is képes lett volna biztosítani az életképességét.
Az észt állam 2010 óta több alkalommal is feltőkésítette a 2006 óta veszteséges Estionan Airt, továbbá 37 millió euró mentőhitelt is nyújtott a cégnek az EU adatai szerint.
A tallinni kormány szombaton bejelentette, hogy Nordic Aviation Group (NAG) néven új állami kézben lévő légitársaságot hoznak létre, amely vasárnaptól az Estonian Air legalább nyolc fő célállomására indít járatokat.
Peeter Tohver, a NAG elnöke bejelentette, hogy a vállalat nem lesz jogutódja az Estonian Airnek.
A NAG-nak nincsen saját flottája, sem személyzete, a járatokat más légitársaságokkal kötött szerződések révén biztosítják, a légijármű-üzembentartási engedélyt, a kereskedelmi platformot és a jegyfoglaló rendszert az Adria Airways szolgáltatja.
Az Estonian Air röviddel azután alakult, hogy a Szovjetunió 1991-ben történt szétesése után Észtország függetlenné vált.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!