Elkapták az IÁ újabb három támogatóját

A dzsihadista szervezet ideológiájának terjesztésével és toborzással vádolják őket.

MTI
2015. 11. 28. 20:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az őrizetbe vételek pénteken történtek. Egy 42 és egy 32 éves férfi csuklóján Barcelonában kattant a bilincs. Az Iszlám Állam (IÁ) ideológiájának terjesztésével és a közösségi internetes portálokon folytatott, főként fiatal nőket célba vevő toborzással vádolják őket. Mindketten a marokkói Tangerből származnak, és Barcelonában közös lakásban éltek.

A Barcelonától 30 kilométerre északkeletre fekvő Granollersben egy 24 éves nőt vettek őrizetbe a hatóságok. A fiatal spanyol nő Szíriába akart utazni, hogy részt vegyen a háborúban az Iszlám Állam oldalán.

Az év kezdete óta Spanyolországban hivatalos adatok szerint az IÁ 68 feltételezett támogatóját vették őrizetbe. Ennél több – összesen 95 – hasonló őrizetbe vétel az országban eddig csak 2005-ben történt, amikor iszlamisták több madridi vonat ellen hajtottak végre robbantásos merényleteket, amelyekben 191 ember lelte halálát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.