Emlékmű helyéről szavaznak a hollandok

A szavazóurnák megnyitása előtt az alapítvány három emlékműváltozatot hozott nyilvánosságra.

MTI
2015. 11. 08. 12:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szavazóurnák megnyitása előtt az alapítvány három emlékműváltozatot hozott nyilvánosságra, amelyből választhatnak a hozzátartozók. A voksolás november 15-ig tart, az eredményét pedig decemberben jelentik be.

Az első változat szerint az emlékművet alkotó tíz elemet Hágában helyezik el: az egyik a Békepalota mögött, a többi pedig a tragédiában érintett kilenc ország nagykövetségének területén lesz. A második szerint Eindhovenben építenének egy emlékművet, mert az áldozatok maradványait szállító repülőgépeket ebben a városban fogadták.

A harmadik szerint fákat ültetnének minden egyes áldozatnak egy parkban, a Schiphol repülőtér közelében, mert az MH17-es gép utasai ott szálltak fel, és alkottak sorsközösséget.

A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata 298 emberrel a fedélzetén az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen zuhant le több mint egy évvel ezelőtt, miután feltehetően egy föld-levegő légvédelmi rakétával eltalálták. Az utasok kétharmada holland volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.