Energiaügyi miniszter lett Erdogan veje

Az új kabinetben több, a köztársasági elnökhöz közel álló személy is helyet kapott.

MTI
2015. 11. 24. 17:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahmet Davutoglu kormányfő, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke kedden mutatta be kormányát.

A miniszterelnök-helyettesnek kinevezett Mehmet Simsek lesz a gazdaság teljes körű felelőse – mondta egy vezető kormányzati képviselő kedden a Reuters brit hírügynökségnek. Az egykori pénzügyminiszterben Törökország stabilitásának alapkövét látják a befektetők.

Az új kabinetben több, az államfőhöz közel álló személy is helyet kapott, viszont Ali Babacan, aki Davutoglu „kegyeltjeként” 13 éven keresztül irányította Törökország gazdaságát, ezúttal kimaradt a kabinetből. Ez világos jele annak, hogy Erdogan megtartaná befolyását a kormány felett. Mevlut Cavusoglut ismét kinevezték a külügyminiszteri posztra, és Volkan Bozkir maradt az ország európai uniós ügyekért felelős minisztere. A kormányban két nő is helyet kapott, akik a környezet- és a családügyért felelős minisztériumot vezetik.

Az új kabinet megalakulásának előzménye, hogy a kora nyári parlamenti választásokat követően nem sikerült kormányt alakítani, a koalíciós tárgyalások kudarcba fulladtak. Az AKP a november 1-jén megrendezett, rendkívüli parlamenti választásokon visszaszerezte június 7-én elvesztett abszolút többséget a törvényhozásban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.