Ferenc pápa elmondta, mit kell követniük a keresztényeknek

Az Ugandában tartott misén több százezer ember vett részt, köztük az ugandai és a dél-szudáni elnök.

MTI
2015. 11. 28. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katolikus egyházfő ugandai látogatásának első eseményeként az afrikai ország leghíresebb keresztény kegyhelyén, a 45 tizenkilencedik századi mártír emlékét őrző Namugongo vidéken mutatott be misét szombaton.

A hit terjesztésében ezeknek a katolikus és anglikán vértanúknak a példáját kell követniük a keresztényeknek – jelentette ki. „Emléküket nem azzal kell őrizni, hogy időnként megemlékezünk róluk vagy hogy a hozzájuk kötődő ereklyéket kiállítjuk egy múzeumban, mint egy drága ékszert, hanem úgy – és ez minden szenttel kapcsolatban igaz –, hogy otthonunkban, szomszédságunkban, a munkahelyünkön és a civil társadalomban továbbvisszük keresztényi tanúságtételüket” – mondta Ferenc pápa.

A misén több százezer ember vett részt, köztük Yoweri Museveni ugandai és Salva Kiir dél-szudáni elnök. Az egyházfő azért látogatott Ugandába afrikai útja keretében, mert a 22 katolikus mártírt VI. Pál pápa ötven évvel ezelőtt avatta szentté. A katolikus és az anglikán mártírok Uganda egységének és Ferenc pápa szavaival „a vér ökumenizmusának” a jelképei. Az ugandai lakosság 40 százaléka katolikus, 30 százaléka anglikán.

Az egyházfő szombaton még részt vesz egy ifjúsági nagygyűlésen, majd meglátogat egy egyházi fenntartású szegényházat, vasárnap reggel pedig továbbutazik afrikai körútja harmadik, egyben utolsó állomására, a Közép-afrikai Köztársaságba. Utóbbi országban a pápai látogatás nem lesz veszélytelen, hiszen ott csaknem három éve vallási alapú fegyveres konfliktus van, több ezer embert gyilkoltak meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.