A Guardian izraeli lapokra hivatkozva arról számolt be, hogy egy névtelenséget kérő, magas rangú izraeli tiszt aggodalma alapján a két hónapja tartó összecsapásokat – melyek már 100 életet követeltek a két oldalról összesen – akár hosszabb távon is meg kell szokniuk a Szentföld lakóinak.
Az utóbbi napokban John Kerry amerikai külügyminiszter is próbálta kibékíteni a feleket – sikertelenül –, Moshe Ya’alon védelmi miniszter pedig bemutatta egy új kerítés tervét, mely a gázai palesztinokat lenne hivatott visszatartani az izraeli területekre történő belépéstől.
A név nélkül nyilatkozó forrás beszámolt arról is, hogy az eddigi támadások 95 százalékát magánemberként követték el, nem irányította őket egyik szemben álló oldal sem. Ettől függetlenül hétköznapokon átlagosan 15, hétvégi napokon pedig körülbelül 40 tüntetést regisztrálnak, melyeken egyenként néhány tucatnyian vagy akár több százan is részt vehetnek, de a jövőben ezek akár több tízezres demonstrációkká is dagadhatnak.
Az illetékes arról is szót ejtett, hogy az izraeli hadsereg javasolta palesztin munkaengedélyek kiadását, foglyok elengedését, sőt, extra fegyverek biztosítását a Palesztin Hatóság rendfenntartói számára, csakhogy ezeket az ötleteket a Netanjáhú-kormány lesöpörte az asztalról.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a magas rangú izraeli szivárogtató nézetei – miszerint a palesztin vezetés próbálja csitítani a kedélyeket – szemben állnak az izraeli kormányéval, mely nyíltan okolja a Palesztin Hatóságot és Mahmúd Abbász palesztin elnököt az erőszak elharapózásáért.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!