Francia kikötőben tervezett merényletet végrehajtani

A 25 éves férfire a tervezett terrorcselekményhez szükséges eszközök beszerzése közben csaptak le.

MTI
2015. 11. 11. 6:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bernard Cazeneuve tárcavezető közleményében azt írta, a dél-franciaországi Toulon kikötővárosában tervezett támadás kitervelőjét, egy 25 éves férfit október 29-én vették őrizetbe a hatóságok, és terrorizmus miatt emeltek vádat ellene. Az illetőt a belügyminiszter szerint már egy éve figyelték radikalizálódása és a dzsihadista eszmék támogatása miatt. Akkor csaptak le rá, amikor megpróbálta beszerezni a tervezett terrorcselekményhez szükséges eszközöket.

Ez utóbbiak a Reuters brit hírügynökség forrásai szerint egy kés és két símaszk voltak. Ugyanezen forrás szerint a férfi őrizetbe vétele után azt mondta, hogy először Szíriába akart menni harcolni, de végül úgy döntött, hogy Franciaországban követ el támadást, miután útlevelét elkobozták. Állítólag azt is beismerte, hogy kapcsolatban állt az Iszlám Állam közel-keleti dzsihadista szervezet egy tagjával.

Bernard Cazeneuve közleményében arról számolt be, hogy a francia hatóságok 370 embert vettek őrizetbe a terrorizmus elleni fellépésük során, de azt nem jelölte meg, hogy ez a szám mely időszakra vonatkozik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.