Harminchárom dzsihadista három nap alatt

A francia és orosz légierő Rakka és környékén csapott le.

MNO
2015. 11. 18. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igazgatója, Rami Abdel Rahman elmondta, hogy a francia és az orosz légierő az elmúlt napokban fegyverraktárakat, laktanyákat és ellenőrző pontokat támadott Rakkában és környékén. Kijelentette, „a halálos áldozatok korlátozott száma azzal magyarázható, hogy a dzsihadisták elővigyázatossági lépéseket tettek, csak a raktárak és a laktanyák környékén vannak őrök, legtöbben az ellenőrzőpontoknál haltak meg”.

Abdel Rahman szerint az IÁ soraiban harcoló külföldi harcosok családjai közül sokan elhagyták Rakkát, és az IÁ másik fellegváraként számon tartott iraki Moszulban kerestek menedéket.

Az orosz utasszállító repülőgép október végi sínai tragédiája, valamint a múlt heti párizsi terrormerényleteket követően Oroszország és Franciaország megsokszorozta légicsapásait Rakka ellen, amely gyakorlatilag az Iszlám Állam által kikiáltott „kalifátus” székhelye Szíriában. A második francia légicsapásra kedden került sor a város ellen 24 órán belül, miután előző éjjel szintén egy kiképzőközpontra és egy parancsnoki központra csaptak le a francia gépek.

Az orosz titkosszolgálat a minap megerősítette, hogy az utasszállító pokolgépes támadás következtében zuhant le, 224 ember halálát okozva. A párizsi merényletekben 129-en haltak meg. Mindkét terrorcselekmény elkövetését az IÁ vállalta magára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.