Határellenőrzést vezetnek be a franciák

Azt állítják, hogy nem a migrációs válság miatt.

MTI
2015. 11. 06. 16:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető a terrorfenyegetettséggel és a közrend megzavarásának kockázatával indokolta a döntést.

„Ez egyáltalán nem jelenti Schengen felfüggesztését, hiszen annak egyik cikkelye lehetőséget biztosít az államoknak (a határellenőrzés visszaállítására) olyan rendkívüli körülmények esetén, mint amilyen a COP21” – mondta.

A klímakonferencia megnyitójára több mint nyolcvan állam- és kormányfő – köztük az amerikai és a kínai elnök –, valamint 160 külföldi delegáció hivatalos Párizsba.

A miniszter elutasította azt a feltételezést, hogy a migrációs válságnak köze lenne a határellenőrzés ideiglenes visszaállításához.

„Amit átjárhatatlanná kell tenni vagy legalábbis jobban ellenőrizni, azok az Európai Unió külső határai” – hangsúlyozta. „Ha nem vagyunk képesek ellenőrizni, nem fogjuk tudni tartósan befogadni azokat, akiket megillet a menekültstátus Európában, és hamarosan nem leszünk képesek fenntartani a szabad áramlást (a schengeni övezeten) belül” – tette hozzá.

A schengeni övezeten belüli ideiglenes határellenőrzés visszaállítására egy országnak a közrend és a belbiztonság súlyos fenyegetettsége esetén fél évre vagy váratlan esemény esetén maximum öt napra van lehetősége a többi tagállammal lefolytatott egyeztetést követően. Az intézkedést eddig évente kétszer-háromszor léptették életbe. 2011-ben például, a G20-as csoport cannes-i csúcstalálkozójakor Franciaország, tavalyelőtt pedig, a labdarúgó-Európa-bajnokság idejére Lengyelország állította vissza a határellenőrzést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.