Így kell válaszolni a terroristáknak Ban Ki Mun szerint

Az ENSZ csúcsértekezlet összehívását tervezi márciusra.

MTI
2015. 11. 21. 22:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ENSZ menekültügyi ügynökségének adatai szerint mintegy 4,2 millió szíriai menekült el az országban csaknem öt éve tartó polgárháború elől a szomszédos Libanonba, Törökországba, Jordániába és Irakba. Közülük százezrek özönlöttek az idén Európába, s az Iszlám Állam terroristái által egy hete elkövetett párizsi merényletek nyomán egyes európai és amerikai politikusok arra figyelmeztették országukat, hogy nagy kockázatot vállalnak a menekültek befogadásával, ha nem tudják szigorúan kiszűrni közülük a veszélyes szélsőségeseket.

A polgárháborút a 2011 elején kezdődött, demokráciát követelő mozgalomra válaszul indított kormányzati megtorlások robbantották ki, az Iszlám Állam szervezete pedig kihasználta az így létrejött káoszt arra, hogy jelentős területeket hajtson ellenőrzése alá Szíriában és Irakban. A szíriai konfliktusnak eddig mintegy 250 ezer halálos áldozata van. Az ENSZ Közgyűlésében Ban Ki Mun pénteken súlyos aggodalmát fejezte ki „a migránsokkal és menekültekkel, közülük is a muszlimokkal szemben ébresztett, nem helyénvaló gyanúsítások” miatt.

„Őrizkednünk kell az ilyen hamis beállításoktól és hátrányos megkülönböztetésektől, amelyek csak kezére játszanak a megosztottságot és félelmet elhinteni próbáló terroristáknak. Nekünk nem az ajtók bezárásával kell válaszolnunk, hanem a szívünk megnyitásával az egység, a tolerancia, valamint a pluralizmus és részvét előtt”

– mondta Ban Ki Mun. Bejelentette, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztosa (UNHCR) márciusra értekezletet hív össze, hogy felajánlásokat nyerjen a tagállamoktól azoknak a letelepítésére vagy elhelyezésének támogatására, akik a szíriai konfliktus miatt váltak menekültté.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.