Irán megkezdte egyes atomlétesítményei leszerelését

Az intézkedések összhangban állnak a Teherán által a nemzetközi szankciók feloldása fejében vállalt kötelezettségekkel.

MTI
2015. 11. 18. 21:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Irán megkezdte egyes urándúsító centrifugák és más, vonatkozó berendezések leszerelését a fordói és a natanzi üzemekben – közölte havi jelentésében a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozása felett őrködő ENSZ-szervezet.

Az intézkedések a NAÜ szerint összhangban állnak a Teherán által a nemzetközi szankciók feloldása fejében vállalt kötelezettségekkel.

A megállapodásban, amelynek célja, hogy biztosítsa az iráni atomprogram kizárólag polgári jellegét, Teherán egyebek mellett vállalta, hogy korlátozza atomlétesítményei kapacitását, és aláveti magát a megerősített nemzetközi ellenőrzésnek. Cserébe a nemzetközi közösség vállalta, hogy feloldja az ország gazdaságát sújtó gazdasági büntetőintézkedéseket.

A megállapodás várhatóan a következő hetekben vagy hónapokban lép érvénybe, miután ellenőrizték, hogy valamennyi előzetes vállalás teljesült.

Az iráni centrifugák számának jelentős csökkenése – 19 ezerről mintegy 6100-ra – a megállapodás egyik kulcsfontosságú eleme, mivel ezekkel a berendezésekkel atomtöltetekhez felhasználható hasadóanyagot lehet előállítani. A megmaradó 6100-ból mintegy 5100-at fognak dúsított uránium előállítására használni.
A NAÜ jelentése szerint egyelőre mintegy 4500 centrifugát szereltek le Fordóban és Natanzban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.