Kínai, orosz és amerikai utánpótlásból harcol az Iszlám Állam

Az egykori szovjet befolyási övezetből, így hazánkból származó lőszer is került a terrorszervezethez.

Gabay Balázs
2015. 11. 20. 12:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Számottevő mennyiség érkezett az egykori szovjet befolyási övezet több országából, így Szerbiából (Prvi Partizan-gyár), Bulgáriából (Arsenal JS-gyár) és Romániából, valamint Észak-Koreából. Érdekesség, hogy 3 olyan töltényhüvelyt is találtak, melyeket Magyarországon gyártottak.

Számos iráni töltényt is találtak a kutatók, melyeket 2006 és 2013 között állítottak elő. A fegyverembargóval sújtott Irán ezzel nyilvánvalóan megsérti az ENSZ 1737-es számú határozatát.

Nem is lenne teljes a sor, ha Szudánból nem kerültek volna az Iszlám Államhoz lőszerek: néhány darab innen is érkezett. Bár hivatalos adatot nem könnyű beszerezni tőlük, különböző becslések szerint ide áramlik a legtöbb fegyver Afrikában, és exportban is vezetőnek számítanak a kontinensen. Legnagyobb ellátójuk Kína.

A gyűjtés során automata pisztolyokba és félautomata fegyverekbe való 9 x 19 mm kaliberű, gépkarabélynál használt 5.56 x 45 mm (NATO-típus), 7.62 x 39 mm, 7.62 x 51 mm (NATO-típus) és 7.62 x 54R mm (WOLF) kaliberű és nehéz gépfegyverekbe való, 12.7 x 108 mm és 14.5 x 114 mm kaliberű töltényeket találtak. Utóbbiakkal már komolyabb pusztítást lehet végezni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.