Az újság a programban érintett, névtelenül nyilatkozó forrásra hivatkozva azt írta, hogy évekkel ezelőtt a Blackwater amerikai biztonsági vállalatot alapító Erik Prince-hez köthető egyik magáncég irányította a zsoldosok kiképzését, de aztán az emírségek hadserege vette át ezt a feladatot.
A The New York Times szerint a múlt hónapban mintegy 450 latin-amerikai – többségében kolumbiai, továbbá panamai, salvadori és chilei – zsoldos érkezett Jemenbe, akik egy 1800 fős, az Egyesült Arab Emírségek egyik katonai bázisán kiképzett latin-amerikai kontingens részét képezik. Az emírségekbeli hatóságok azért részesítik előnyben a kolumbiaiakat, mert őket felkészültebbeknek tartják a harcra a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű baloldali gerillaszervezet elleni küzdelem során szerzett tapasztalataik miatt – magyarázta az amerikai lap.
Kolumbiában a toborzással egy helyi vállalatot, a különleges műveletek volt parancsnoka, Oscar García Batte által irányított Global Enterprisest bízták meg. Az Egyesült Arab Emírségek zsoldosaként a kolumbiai katonák havi 2-3 ezer dolláros (590-880 ezer forintos) fizetést kapnak, miközben hazájukban mindössze 400 dollár (120 ezer forint) járna nekik. Az amerikai újságnak nyilatkozó forrás szerint a Jemenbe küldött zsoldosok bérét hetente további ezer dollárral (294 ezer forinttal) egészítik ki.
A közel-keleti térséggel foglalkozó, Al-Monitor című washingtoni lap szerdán arról számolt be, hogy Szaúd-Arábia és Katar 2,2 milliárd dollárt (nagyjából 650 milliárd forintot) adott Szudánnak, amely ezért cserében részt vesz a jemeni belháborúban.
Jemenben hónapok óta harcolnak egymással az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és az előlük külföldre menekült, de november közepén hazájába visszatért Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök erői. Szaúd-Arábia a húszik visszaszorítása érdekében nyolc arab ország támogatásával márciusban légi hadműveletet indított. A Rijád vezette katonai szövetségnek az Egyesült Államok logisztikai segítséget nyújt.
Az ENSZ adatai szerint a jemeni polgárháborúban eddig ötezer ember vesztette életét, nagyjából 25 ezer pedig megsebesült. A harcok következtében 1,3 millióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására az országon belül.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!