Kommunista szimpatizánsok ezrei emlékeztek Moszkvában

Tízezren vonultak utcára a bolsevikokat hatalomra juttató forradalom 98. évfordulóján.

MTI
2015. 11. 07. 18:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felvonulás a Puskin térről indult és a Tyeatralnaja (Színház) téren, Karl Marx mellszobránál végződött. A felvonulók közül többen Lenin portréjával díszített vörös zászlókat lengettek, míg a rendezvény vezérszónoka, Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt elnöke a „győztes” munkásságot éltette – számolt be az AFP francia hírügynökség riportere.

Nem sokkal korábban a moszkvai Vörös téren katonai parádét tartottak az 1941. november 7-i díszszemle emlékére, amikor is a katonák a moszkvai parádéról egyenesen az akkor az orosz fővárostól mindössze néhány tucat kilométerre lévő frontra mentek. A díszszemlén hatezer ember, köztük lovasság, gyalogság és veteránok, valamint ötven korabeli páncélos jármű vett részt. A rendezvényen beszédet mondott Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester is.

Az 1941-es katonai parádé évfordulóján 2003 óta minden évben tartanak díszszemlét Moszkvában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.