Közép-Európa is az Iszlám Állam célkeresztjében

A német hatóságok hetente egy-két konkrét nyomot találnak arra, hogy terrortámadást terveznek az iszlamisták.

MTI
2015. 11. 26. 16:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A berlini rendőrség őrizetbe vett két, terrortámadás kitervelésével vádolt iszlamistát egy mecset csütörtöki átkutatását megelőzően – közölte Patricia Braemer rendőrségi szóvivő.

Az akciók két berlini kerületben zajlottak. A Berlin-Charlottenburg negyedben lévő mecset átkutatására azután került sor, hogy a német főváros Britz nevű kerületében őrizetbe vettek egy 28 és egy 46 éves férfit.

Egy gépkocsi átkutatása során „gyanús tárgyat” találtak, melyet még vizsgálnak és elővigyázatosságból több lakóházat is kiürítettek a környéken. A mecsetben egyelőre nem találtak veszélyes tárgyakat, de a helyiségekben kereső kutyákkal folytatják a kutatást a rendőrségi egységek.

Németország felderítő és légi utántöltő repülőgépekkel, valamint egy hadihajóval tervez hozzájárulni az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai erőfeszítésekhez – jelentette be csütörtökön Ursula von der Leyen védelmi miniszter.

A német kormány csütörtöki ülésén döntött a gépek Közel-Keletre vezényléséről, valamint arról, hogy ezen kívül műholdas megfigyeléssel is segítené az IÁ elleni harcot. A lépést a parlamentnek még jóvá kell hagynia, de a várakozások szerint ez csupán formaság lesz, és a tervnek nem kell számottevő ellenállásra számítania a törvényhozásban. Várhatóan a parlament már a jövő héten szavazhat a misszióról.

Berlin Franciaország kérésére fog részt venni az IÁ elleni hadműveletben, miután Párizs a november 13-ai párizsi terrortámadásokat követően katonai támogatásért folyamodott az Európai Unió többi tagállamához, és Francois Hollande francia államfő külön kérte Németországot, hogy vegyen részt a dzsihadisták elleni harcban.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a bejelentést követően úgy fogalmazott, a lépés Németország szavahihetőségéről is szól.

„Nemcsak együttérzést, hanem szolidaritást is tanúsítunk” Franciaországgal – közölte.

A terv szerint Németország négy-hat, Tornado típusú harci repülőgéppel segíti majd az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció munkáját Irakban és Szíriában. A gépek fegyvertelenül fognak repülni, felderítési feladatokat látnak majd el. A légi utántöltő gépek missziójáról részleteket nem közölt a német kormány.

Emellett egy fregattot is a Földközi-tenger keleti medencéjébe vezényel Berlin, a hajó feladata az lesz, hogy részt vegyen a francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó védelmében.

A koszovói és az afganisztáni konfliktus után ez lenne a harmadik támadó hadművelet, amelyben a német fegyveres erők részt vesznek a második világháború óta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.