Közös kormányülésről állapodott meg a magyar és a szlovén miniszterelnök

A kétoldalú és regionális együttműködés mélyítésére vonatkozó javaslatokat vitatják meg jövő év elején.

MTI
2015. 11. 07. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erről Cerar az előző este Lendván állapodott meg Orbán Viktorral. A két kormányfő a magyar önkormányzati közösség létrejöttének 40. évfordulója kapcsán tartott ünnepségen vett részt a muravidéki településen, ezt követően munkavacsorát tartottak – derül ki az STA szlovén hírügynökség által ismertetett közleményből.

Cerar hivatalának közleménye úgy fogalmazott, a két ország érdekelt a gazdasági, befektetési és turisztikai együttműködés bővítésében, illetve a közlekedési és energetikai összeköttetések fejlesztésének és a közös infrastrukturális beruházások kivitelezésének a lehetőségét is vizsgálják.

A kormányfők az európai migránsválságról is egyeztettek. Egyetértettek abban, hogy a migránskérdés megoldásához elengedhetetlen megerősíteni a migrációs hullám ellenőrzését az Európai Unió külső határain.

Cerar emellett azt is leszögezte, hogy egységes, szolidaritáson alapuló hozzáállásra van szükség az egész EU és minden egyes tagállam részéről. Megköszönte továbbá Magyarországnak, hogy 50 rendőrt és különböző eszközöket küldött segítségül Szlovéniának a migránshelyzet kezelésére.

Miro Cerar ezzel párhuzamosan egy szombaton közölt interjúban azt mondta, hogy kezd fogyni Szlovénia türelme, amiért továbbra sem sikerült kontrollálni az érkezők számát az EU külső határain. Ha napokon belül nem változik jelentősen a helyzet, Szlovénia kénytelen lesz műszaki akadályokat létesíteni határán – szögezte le.

A szlovén kormányfő a Vecer című lapnak adott interjúban ugyanakkor elmondta, a tervezett szlovén műszaki zár más lesz, mint a magyarországi. Előbbi célja annak biztosítása lesz, hogy a menekültek határátlépése rendezett legyen, és ne rekedjenek tízezrek Szlovéniában, ha esetleg Ausztria és Németország megtagadná a befogadásukat.

„Tíz nap alatt akár 100 ezer menekült is érkezhet, ezt nem tudjuk kezelni. Ezen a ponton a kormány elsősorban a polgárok felé tartozik felelősséggel. Keressük a helyes megoldást, és a helyes megoldás a schengeni határ védelme – ha szükséges, műszaki akadályokkal, köztük kerítéssel” – közölte Miro Cerar.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.