Letarolt egy házat a magángép

A fedélzeten tartózkodók közül senki sem élte túl.

MTI
2015. 11. 11. 9:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 10 üléses, Hawker H25 típusú kétmotoros gép helyi idő szerint kedd este az ohioi Daytonban szállt fel és a Cleveland közelében található akroni nemzetközi repülőtéren készült leszállni, ám attól mintegy 3 kilométerre előbb átvágott egy nagyfeszültségű vezetéket, majd nagy erővel egy lakóépületre zuhant, és lángra lobbant – jelentette a helyi média a rendőrségre hivatkozva.

A tűz miatt egyelőre nem tudták meghatározni a halálos áldozatok számát, a hatóságok eddig 2 ember halálát erősítették meg. A rendőrség információi szerint az érintett ház tulajdonosai a baleset időpontjában nem voltak otthon.

A repülőgép tulajdonosa, Augusto Lewkowicz elmondta, hogy kilencen utaztak a fedélzeten, köztük két pilóta. Mint mondta, a járműnek nem volt műszaki problémája – jelentette az Akron Beacon Journal című helyi lap, amely szerint „senki nem élte túl” a szerencsétlenséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.