Letartóztatták a hamis útlevéllel utazó szíriaiakat

A férfiakat gyorsított eljárással egy évre ítélték és kiutasították Olaszországból.

MTI
2015. 11. 27. 21:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Adria-tengerparti Ancona vasútállomásán igazoltatták a három szíriait, akiknél, mint kiderült, hamis útlevél volt. Mindhárman Milánóba akartak vonattal utazni.

A férfiakat gyorsított eljárással egy évre ítélték és kiutasították Olaszországból. A bíróságon elmondták, hogy a hamis útleveleket Törökországban vásárolták egyenként ezer euróért (300 ezer forintért).

A Párizsban november 13-án történt merényletek óta már több olyan szíriait vettek őrizetbe Olaszországban, aki hamis útlevéllel utazott.

November 20-án a Ciampino római nemzetközi repülőtéren két ilyen fiatalember bukott le, azt megelőzően pedig az észak-olaszországi Bergamo repülőterén fogtak el hamis norvég, osztrák, illetve francia útlevelet felmutató szíriaiakat.

Mindannyian Máltára tartottak. Egyikükről az is kiderült, hogy Ausztriában menedékkérelmet nyújtott be, és ennek elbírálása folyamatban van. Az olasz hatóságok feltételezései szerint a hamis okmányokkal utazó szírek mögött bűn- vagy terroristaszervezet áll, amely a repülő- és vasúti jegyeket is kifizeti.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.