Lezárja határait Svédország

Az intézkedés helyi idő szerint csütörtök délben lép hatályba, és tíz napig tart.

MNO
2015. 11. 11. 20:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Svédországba rekordszámban érkeznek menekültek. A bevándorlási hivatal erős nyomás alatt áll, (...) és a rendőrség úgy ítéli meg, hogy veszélyben forog a közrend” – vázolta fel a helyzetet az MTI szerint Anders Ygeman belügyminiszter. Ugyanis migránsok százai, sőt ezrei élnek fedél nélkül, s vannak kísérő nélküli gyerekek, akiknek nyoma vész, mert nincs, aki gondjaiba venné őket.

A miniszter szerint az intézkedés helyi idő szerint csütörtök délben lép hatályba, és tíz napig tart.

A Svenska Dagbladet tudósítása alapján a politikus hangsúlyozta, hogy az intézkedés nem érinti a Finnországgal és Norvégiával közös országhatárt, de érvényes lesz az öresundi hídon és a Dániából, valamint Németországból érkező kompokon is.

A Reuters hírügynökség megjegyzi, hogy ez fordulatot jelent Svédország eddig követett politikája, a nyitott kapuk elvéhez képest, és „kesztyűt dob más uniós nemzetek elé”. „Jelzésünk az Európai Unió többi része felé kristálytiszta – Svédország vette vállára a legnagyobb felelősséget a menekültválságban. Ha meg akarunk birkózni ezzel a közös kihívással, a többi országnak is vállalnia kell a felelősséget” – mondta a miniszter egy sebtében összehívott sajtótájékoztatón.

Svédország úgy érzi, hogy befogadókapacitásai elérték a határukat. Az idei év végéig 190 ezer menekülttel számolnak, ami a kétszerese az 1990-es évek elején feljegyzett előző rekordnak, és egy lakosra vetítve több, mint bármely más uniós tagországban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.