A bretagne-i régióhoz tartozó Brest városának mecsetében is házkutatás volt péntekre virradó éjjel. Ezen az imahelyen prédikál egy szalafista imám, Rachid Abou Houdeyfa, akinek radikális nézetei korábban vitákat váltottak ki a közösségi oldalakon.
A párizsi régió nyugati részén, Orne megyében pedig annak a francia dzsihadistának az unokahúgánál volt házkutatás, akinek a hangja hallható azon a felvételen, amelyben az Iszlám Állam dzsihadista szervezete magára vállalta a párizsi merényleteket. A nő lakásában és autójában „több fegyvert is találták” – közölte a helyi prefektúra.
Szerdán a Lyonhoz közeli Feyzin városában vádat emeltek egy férfi ellen radikális iszlamista mozgalom támogatása miatt, miután otthonában egy egész „fegyverarzenált” fedeztek fel, benne egyebek közt egy rakétavetővel.
A normandiai Caen ügyészsége azt közölte pénteken, hogy egy 18 éves gimnazistát letartóztattak, amiért terrorizmus dicsőítő bejegyzéseket írt a Twitteren, az ügyet december 10-én tárgyalja a bíróság. Közben folytatódtak a megemlékezések a merényletek áldozatainak emlékére. Péntek délelőtt Calais-ban az illegális migránstáborban mintegy száz migráns emlékezett meg csendben az egy héttel ezelőtt Párizsban megölt 130 áldozatról.
„Testvériek vagyunk Franciaországgal, megértjük a tragédiát, amit az itteniek átélnek, minket is az Iszlám Állam üldöz, ezért menekültünk el a hazánkból” – mondta a Le Monde című napilapnak a megemlékezést szervező 47 éves iraki kurd Ako. Este Párizs Montreuil nevű elővárosban lesz megemlékezés.
A zenei producerek szakszervezete pénteken azt közölte, hogy a terrortámadások óta, amelynek egyik helyszíne a Bataclan rendezvényterem volt, nyolcvan százalékkal visszaesett a párizsi koncertek látogatottsága.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!