Máris cselekvési tervet fogadtak el Máltán

A dokumentumban foglaltak végrehajtásához Donald Tusk szerint „partnerségre és szolidaritásra” lesz szükség.

MTI
2015. 11. 12. 15:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Tanács elnökének elmondása szerint az úgynevezett Valletta cselekvési tervben szerepel a munkalehetőségek kiszélesítése a kivándorlásban leginkább érintett országokban, valamint az elérhető ösztöndíjak számának megduplázása a továbbtanulni vágyók számára. A tervek között szerepel az is, hogy 2016 közepéig regionális fejlesztési és védelmi programokat indítanak Afrika szarván és Észak-Afrikában.

A dokumentumban közös nyomozócsoport felállításáról is szó esik az embercsempészet és az emberkereskedelem felszámolása érdekében. Ezt először Nigerben hoznák létre, és ha ott beválik, akkor más érintett országokban is hasonló intézkedésekre kerülhet sor. Arról is rendelkezik a terv, hogy afrikai hivatalnokok fogják segíteni az illegális migránsok azonosítását Európa-szerte.

Macky Sall szenegáli miniszterelnök szerint a máltai csúcstalálkozó az összefogást, a kiegyensúlyozottságot és az erők egyesítését jelentette. A kormányfő kiemelte, hogy a cselekvési terv és az ülés végén elfogadott politikai nyilatkozat mutatja, hogy működik a párbeszéd Európa és Afrika között, a csúcs résztvevői által jóváhagyott pénzügyi alap pedig azt bizonyítja, hogy közös probléma és közös célok állnak a két szomszédos kontinens előtt.

„Nincsenek olyan illúzióink, hogy egy éjszaka alatt meg tudjuk oldani a helyzetet. De elkötelezettek vagyunk a mellett, hogy az emberek számára alternatívákat kínáljunk életük kockáztatása helyett”

– mondta záróbeszédében Donald Tusk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.