Megkezdődött a 25 éve első szabad parlamenti választás

A legnagyobb esélyes a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji vezette ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért.

MTI
2015. 11. 08. 9:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 70 éves politikus pártja 1990 óta most először indul a parlamenti választásokon. 2012-ben egy időközi választáson már részt vett és 45 mandátumból 43-at elnyert. A tömörülés 25 évvel ezelőtt a mandátumok 80 százalékát szerezte meg, de a hatalmon lévő hadsereg nem vette figyelembe az eredményt, s továbbra is az ország élén maradt. A katonai vezetés legközelebb csak 2010-ben rendezett választást, ám ezen az NLD nem vett részt.

Szú Kji, aki csaknem 15 éven át házi őrizetben volt, arra számít, hogy a vasárnapi választáson pártja ismét elsöprő győzelmet arat. Előrejelzések a választások lehetséges kimeneteléről nincsenek, a mintegy 56 millió lakosú délkelet-ázsiai országban ugyanis nem végeznek közvélemény-kutatásokat.

A választásokon 90 párt több mint hatezer jelöltjére mintegy 35 millióan adhatják le voksukat, a folyamat tisztaságára 9400 helyi és több mint ezer külföldi megfigyelő ügyel, köztük az Európai Unió küldöttei. Mianmarban törvény garantálja, hogy a hadsereg birtokolja a parlamenti helyek 25 százalékát, ezt nem számítva a törvényhozás felsőházába 168, az alsóházba pedig 330 képviselőt választanak meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.