Merkel már nem ura a helyzetnek

A németek többsége ezt szűri le a kormány menekültpolitikájának hirtelen változásaiból.

MTI
2015. 11. 13. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezzel összefüggésben emlegetik Schäuble egy szerda esti beszédét, amelyben a pénzügyminiszter lavinához hasonlította a menekülthullámot, és azt mondta: lavinát akár egy kissé óvatlan síző is elindíthat azzal, hogy a lejtő tetején megmozgat egy kis havat, ami akár úgy is értelmezhető, hogy a miniszter szerint Angela Merkel bizonyos nyilatkozatai és gesztusai vezettek a menekülthullám augusztus vége, szeptember eleje óta tapasztalható fölerősödéséhez.

Mások szerint viszont mindez túlzás, és a kancellár azonnal menesztené bármelyik miniszterét, ha úgy érezné, hogy aláássa a kormány politikáját, ráadásul Thomas de Maiziere-t – aki kezdettől fogva, 2005 óta tagja a Merkel-kormányoknak – a legszorosabb szövetségesei között tartják számon. Inkább arról lehet szó, hogy a kancellár folytatni kívánja az október végén életbe lépett menekültügyi reformcsomaggal kezdett szigorításokat, de az ilyen irányú kezdeményezéseket nem személyesen tálalja a nyilvánosságnak és a törvényhozás – a Bundestag és a tartományi kormányokat képviselő Bundesrat – pártjainak. Ez egyebek mellett azért lehet célszerű, mert Angela Merkelnek saját pártja, a CDU mellett szinte az összes többi pártra is szüksége van nagyobb szabású kezdeményezések keresztülviteléhez: a Bundesratban a Zöldekre, a Bundestagban és a kormányban az SPD-re, a konzervatív pártszövetségben pedig a bajor CSU-ra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.