A közös hadgyakorlat moszkvai idő szerint reggel 11 órakor indult – mondta Kartapolov. Az orosz légierő és az amerikai vezetésű nemzetközi szövetség repülőgépei egy külön erre a célra kijelölt zónában a legkisebb veszélytelen távolságra, azaz három tengeri mérföldre közelítették meg egymást. A gépek személyzete kapcsolatba lépett az előre egyeztetett csatornán, majd angol és orosz nyelven tájékoztatták egymást repülési adataikról.
Az amerikai védelmi minisztérium ugyanakkor túlzásnak minősítette az értesülést. „Ez csak egy próbarepülés volt, egy-egy amerikai és orosz gép vett részt benne, és a múlt hónapban elfogadott biztonsági eljárást tesztelték” – közölte a Pentagon.
Kartapolov azt is közölte, hogy az orosz parancsnokság az izraeli légierővel is felvette az együttműködést a repülések biztonságának biztosítása céljából a szíriai légtérben. Az együttműködés keretében a már említett Hmeimim támaszpont az izraeli légi irányítással tart fenn éjjel-nappal közvetlen kapcsolatot és információcserét.
Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök még szeptemberben egyetértésre jutott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában egy megfelelő kommunikációs csatorna kialakításáról. Október közepén pedig a két állam vezérkara „forró drótot” létesített, hogy kölcsönösen figyelmeztessék egymás légierejét a szíriai légtérben tervezett bevetésekről, s így elkerüljék az esetleges incidenseket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!