Nem csitul Clinton ímélbotránya

Kiterjesztette nyomozását Hillary Clinton elektronikus levelezésének ügyében az FBI.

MTI
2015. 11. 12. 19:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Clinton, akit legfőbb esélyesnek a tartanak a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségének elnyerésére, az amerikai diplomácia vezetőjeként nem a hivatalos elektronikus levelezési rendszert használta, hanem családjának magánszerverén keresztül kommunikált.

Az FBI a Fox News szerint azt vizsgálja, hogy az üggyel kapcsolatban egyesek tettek-e a szövetségi hatóságoknak hamis állításokat írásban, szóban vagy egy harmadik félen keresztül, és hogy történt-e nyomásgyakorlás egy harmadik félre egy eltussolásra való összeesküvés keretében. A bűncselekmények mindegyike öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A szövetségi nyomozók annak is megpróbálnak utánajárni, hogy a nemzetvédelmi információk „súlyos gondatlansággal” történt kezelésével megsértették-e a kémkedés elleni törvény rendelkezéseit.

Az amerikai törvénykönyvnek a hamis tanúzásra vonatkozó kitételeit abban az esetben alkalmazhatják, ha Clinton, a munkatársai vagy az ügyvédje nem voltak őszinték az FBI nyomozóival szemben a külügyminiszteri ímélekkel, azok titkosításával vagy azzal kapcsolatban, hogy a volt first lady szerveréről valóban csak nem hivatalos leveleket töröltek le. A törvény rendelkezései a nem eskü alatt tett kijelentésekre is vonatkoznak.

A konzervatív hírcsatorna hírszerzési forrásból úgy értesült, hogy a nyomozásban részt vevő ügynökök nagy nyomás alatt dolgoznak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.