„Valódi ellenzéketek lesz, nem hagyunk figyelmen kívül semmilyen hazugságot, megjegyeztük az összes ígéreteteket, minden szavatokat számon kérjük”
– hangsúlyozta Kopacz, utalva a PiS ambiciózus gazdasági és szociális választási programjára.
Kopacz nem lesz frakcióvezető
Ewa Kopacz veszített a Polgári Platform (PO) parlamenti csoportjának elnökét megválasztó szavazáson, megfigyelők szerint ezzel tovább gyengül a távozó kormányfőnek az ellenzékbe került jobbközép liberális párton belüli pozíciója, ami a közeledő tisztújításra is hatással lehet.
A PO 138 képviselőből és 34 szenátorból álló parlamenti csoportjának elnökét csütörtök délután, a lengyel alsóház alakuló ülésének szünetében választották. Kopaczcsal szemben a PO sokéves, de másodvonalbeli tagja, Slawomir Neumann indult. Neumann 94, Kopacz 72 szavazatot kapott.
Az utóbbi napok sajtókommentárjai a PO meg nem nevezett politikusait idézték, melyek szerint Kopacz – akkor még csak feltételezett – sikertelen szereplése a csütörtöki szavazáson a párt tervezett tisztújítására is rányomja bélyegét. A Neumannal szemben elszenvedett vereség eszerint „azt jelentené, hogy Ewa Kopacz képtelen arra, hogy sikeresen megharcoljon a párt vezetéséért”.
Csütörtök késő délután a százfős felsőház, a Szenátus is megtartja alakuló ülését. A PiS itt is a mandátumok többségével rendelkezik.
Az új kabinetet és a kormányprogramot az alkotmány szerint két héten belül kell a Szejm elé terjeszteni, amely bizalmi szavazáson dönt a jóváhagyásról. Közben a kormány feladatait a távozó kabinet teljesíti. Duda szerdán kilátásba helyezte, hogy az új kormány néhány napon belül hivatalba lép.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!