A hatóságok csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy a trieszti kikötőben az olasz pénzügyőrség lefoglalt mintegy nyolcszáz lőfegyvert, amely Törökországból Németországba, Belgiumba és Hollandiába tartott.
Két embert állított elő a belga rendőrség a párizsi terrorcselekményekkel összefüggésben – közölte pénteken az ügyészség.
A kelet-belgiumi Verviers-ben csütörtökön végrehajtott rendőrségi akció során előállított személyt tanúként, míg a másik, Brüsszelben őrizetbe vett embert gyanúsítottként tartják számon – magyarázta az ügyészség. Mindketten a nap folyamán kerülnek a vizsgálóbíró elé.
Az év elején két athéni lakásban is megfordult Abdelhamid Abaaoud, a terrorcselekmények fő szervezője – erősítette meg a görög rendőrség pénteken az erről szóló sajtóbeszámolókat.
A Kathimerini című görög napilap pénteki információi szerint azok a dns-minták, amelyeket januárban vettek a görög fővárosban két lakás regisztrálása során, azonosak azzal, amelyet a francia hatóságok küldtek a marokkói származású, belga állampolgársággal rendelkező Abaaoud halála után. A 27 éves férfit november 18-án ölték meg a Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben végrehajtott rendőrségi műveletben, és ezután Franciaország a tőle származó genetikai információt minden uniós tagállam hatóságainak továbbította.
Január 17-én, az athéni lakások egyikének átvizsgálása során a rendőrség őrizetbe vett négy algériai származású férfit, akik közül egyvalakit kiadtak Belgiumnak, a többieket szabadon engedték. Görögország a belga hatóságok kérésére járt el, amelyek tudni akarták, hogy Abaaoud tervez-e Athénból merényletet a belga rendőrség ellen.
Bár az őrizetbe vettek között nem volt Abaaoud, mint ahogy az most kiderült, az ő dns-ét találták meg a kiadott férfi mobiltelefonján. Abaaoud erről a telefonról feltételezhetően többször is felhívta a belga rendőrség által január 15-én Verviers-ben felszámolt hálózat két megölt tagja egyikének a testvérét. A belga hatóságok Abaaoudot tekintették a felgöngyölített szervezet vezetőjének.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!