A lapértesülés szerint Netanjáhú eddig az izraeli titkosszolgálat három vezetőjével találkozott a jelenlegi főnök utódjának kijelölése ügyében, de Idó Nehustán tartalékos tábornoknak, a légierő volt vezetőjének a kinevezésén gondolkodik.
„Nehéz megérteni, hogy a kormányfő miért veti el az általa is alkalmasnak vélt, a szervezetben kinevelt, évtizedek óta itt szolgáló jelölteket, akik már felügyeltek akciókat, és kívülről-belülről ismerik az intézményt” – nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő magas rangú tisztségviselő lapnak.
Vasárnap délben a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal közleményben cáfolta a Ynet értesülését. A lapértesülést tagadó bejelentés szerint nincs napirenden Idó Nehustánnak, a légierő volt parancsnokának az esetleges kinevezése.
Az újság szerint a Moszad berkeiben a szervezetnek adott pofonként értelmeznék, ha kívülről hoznának utódot Tamír Pardó jelenlegi igazgató helyére, akinek a megbízatása januárban jár le.
Nehustán neve egy hónappal ezelőtt merült fel, és a kormányfő egyik bizalmasa szerint „jelentősek az esélyei” a Moszad jelöltjeinek a legyőzésére.
A lap szerint amennyiben külső jelölt nyeri el a hivatalt, akkor visszavonulások és tiltakozások sora várható a közvetlenül a miniszterelnöknek alárendelt, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó intézményben.
Az ötvennyolc éves Idó Nehustán 2008 és 2012-es visszavonulása között állt az izraeli légierő élén. Meglepetésnek számít, hogy szóba jött jelölése a Moszad élére, mert az utóbbi években általában a szervezet vezetői közül került ki az új igazgató. Az eddigi tizenegy főnök közül hatan kerültek ki a szervezeten belülről, öten előzőleg a hadseregben szolgáltak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!