Oroszország behozná hadiipara több évtizedes lemaradását

Nem készülünk valamiféle fegyverkezési versenybe bocsátkozni – jelentette ki ugyanakkor Vlagyimir Putyin.

MTI
2015. 11. 11. 21:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem készülünk valamiféle fegyverkezési versenybe bocsátkozni. Még kevésbé valakit utolérni vagy megelőzni. Egyszerűen csak be kell hoznunk, amit elmulasztottunk az 1990-es és a 2000-es években, amikor a fegyveres erők, de maguk a hadiipari komplexum vállalatai is huzamosan alulfinanszírozottak voltak” – mondta Putyin.

A TASZSZ állami hírügynökség Szocsiból keltezett jelentése szerint az orosz államfő a hadiipar vezetőivel tartott tanácskozáson azt mondta, hogy napirendjükön az állami védelmi megrendelések hatékonyabb végrehajtásához szükséges intézkedések szerepelnek.

Három napon belül immár a harmadik hasonló tematikájú értekezletet tartják Vlagyimir Putyin részvételével, ami az AP amerikai hírügynökség szerint jól tükrözi, hogy az orosz vezető milyen komoly figyelmet szentel a hadsereg korszerűsítésének a Nyugattal elmélyült feszültségek és az ukrajnai válság közepette.

Putyin egy nappal korábban arról beszélt, hogy Oroszország olyan csapásmérő fegyverek kifejlesztésén és rendszerbe állításán dolgozik, amelyek képesek áthatolni bármilyen rakétavédelmi pajzson, és ismét szemére vetette Washingtonnak, hogy globális rakétavédelmi rendszerének kiépítésével az orosz nukleáris erők semlegesítésére törekszik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.