Osztrák halálkamion: szinte mindenkit azonosítottak

Afgánok, szírek és irániak is voltak a kisteherautóban.

MTI
2015. 11. 26. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 71 menekült közül 29-en Irakból érkeztek, az áldozatok között van továbbá 21 afganisztáni, 15 szíriai és 5 iráni migráns is. A menekültek között utazott két afganisztáni család, egy házaspár három gyerekkel és azok unokatestvére, valamint egy háromfős család is együtt volt a nagy furgonban. A rendőrség tájékoztatása szerint több menekült között közeli rokonsági viszony is fennállt.

A legtöbb halottat már hazaszállították, öt holttest még a bécsi Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Intézetében van, tizenöt áldozatot Ausztriában temettek el. Az orvosszakértői vizsgálat hivatalos szakvéleménye alapján a menekültek már a magyarországi útszakaszon meghaltak, az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, megfulladtak.

A műszaki körülményeket vizsgáló szakértői vélemény szerint a hűtőkocsi légmentesen záródott, a belső térbe nem jutott be friss levegő. A boncolási jegyzőkönyv megállapította, hogy egy menekültnek sem volt esélye a túlélésre, hiszen a hűtőkocsiban csupán fél órára elegendő levegő volt.

Johann Fuchs, a kismartoni ügyészség illetékesének közlése szerint ezzel az ausztriai nyomozati szakasz lezárult, azonban az elkövető csoporttal kapcsolatos háttér-információk gyűjtése továbbra is zajlik majd.

A magyarországi Legfőbb Ügyészség november 4-ei közlése szerint a magyar hatóságok átveszik Ausztriától a tragédiát vizsgáló eljárás lefolytatását. Eddig hat gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben.

Az A4-es autópályán Pándorfalu (Parndorf) közelében augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából 71 menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar–szerb határról Magyarországon át Ausztriába. A tragédia áldozatai közül 59 férfi, 8 nő, 4 gyermek volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.