Pokolgép robbant egy síita vallási menetben

A terrortámadásban több mint húszan életüket vesztették, és közel ötvenen megsebesültek.

MTI
2015. 11. 27. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vallási menet Dakasoye településről Zaria város felé tartott, amikor a merénylet történt. Az öngyilkos merénylőt feltehetően a Boko Haram szélsőséges szervezet egyik táborában készítették fel a támadásra. A síita muszlimok világszerte most tartják az arbaín emléknapot, amely Mohamed próféta unokájának, Husszein imámnak az emlékére tartott negyvennapos gyászperiódus végét jelöli.

A szunnita muszlim vallású Boko Haram szélsőségesei vallásháborút folytatnak a síiták ellen.

A saría radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő szervezet szélsőségesei hat éve folytatnak fegyveres harcot, és 2015 elején jelentős területeket foglaltak el három északkelet-nigériai szövetségi államban, illetve támadásaikat kiterjesztették a szomszédos államokra is.

Csád, Niger és Kamerun segítségével a nigériai hadsereg visszaszorította a lázadókat. A frakciókra töredezett csoport az utóbbi időben a gerilla-hadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok és iskolák ellen intézett támadásokat. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport legalább 17 ezer ember halálát okozta eddig a 175 milliós országban, és 2,5 millió ember menekült el otthonából a harcok elől.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.