Porsche: Paul Walker maga felelős a haláláért

A cég válasza szerint a színész önként vállalt minden kockázatot, mikor beült a kocsiba.

MTI
2015. 11. 18. 10:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A filmsztár lánya, Meadow szeptemberben gondatlanságból való halálokozásért beperelte a Porsche gyártóját, azt állítva, hogy az autóból fontos biztonsági berendezések hiányoztak – tudósított a BBC hírportálja.

A Porsche válasza szerint Walker „tudatosan és önként vállalt minden kockázatot” azzal, hogy a kocsi utasa lett. Az autógyár ügyvédei a múlt héten benyújtott iratokban úgy fogalmaztak, hogy a színész „a 2005 Carrera GT nagy tudású és tapasztalt használója” volt. Hozzátették: „nyilvánvalóak és ismertek voltak számára a kockázatok és veszélyek. Maga döntött úgy, hogy kiteszi magát azoknak a veszedelmeknek, melyek a jármű használatával járnak”.

A két évvel ezelőtti autóbalesetet négy hónapos nyomozás követte, mely megállapította, hogy a balesetben szintén elhunyt Roger Rodas óránként 151 kilométeres sebességgel vezette a Porschét egy olyan szakaszon, ahol 72 volt a megengedett, amikor egy lámpaoszlopnak ütközött.

A 16 éves Meadow Rain Walker beadványa alapján a baleset idején az autó sokkal lassabban haladt, amikor a sofőr elvesztette uralmát felette. Azt is írta, hogy apja biztonsági öve hibás volt, valamint azt is, hogy az autóból „hiányoztak olyan berendezések, melyek megakadályozhatták volna a balesetet vagy legalább lehetővé tették volna, hogy Paul Walker elhagyja a járművet”.

Rodas özvegye tavaly szintén beperelte a Porschét, a gyártó szerint azonban a sofőr halála a saját hibájából, nem az autó tervezési hiányosságai miatt következett be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.